A Paradox mobil applikációinak használatában, struktúrájában jelentős változás történt. A megszokott, Insite Gold alkalmazást lassan felváltja a BlueEye, ahogy arról már többen értesülhettetek. A két applikáció eddig párhuzamosan üzemelt, ám van néhány lényeges különbség közöttük.
A „régi”, Insite Gold használata azon site-ok esetében indokolt – és ez egyelőre nem is változik – ahol HD78/HD88 kamerás érzékelők kerültek felszerelésre, ezeket ugyanis a BlueEye nem támogatja. Ez utóbbi viszont a DB7 kaputelefon-modulok kezelésére kizárólagosan alkalmas mobilos szoftver, tehát mindkettőnek megvan a létjogosultsága.
A fontos változás nem ezekben a funkciókban érhető tetten, hanem az új Swan-helyszínek létrehozása, regisztrálása került átalakításra. Amit eddig megszoktunk az az, hogy bármelyik alkalmazásból tudtunk site-ot létrehozni, csak kissé eltérő módon:
Az Insite Gold-ban a főmenüben volt az „Új site létrehozása” opció, ezzel bárki szabadon tudott új rendszert regisztrálni. A BlueEye esetében a képlet picit bonyolódott, itt ugyanis ez a funkció a telepítői menü alá került. Tehát egy menüszinttel beljebb, ami azt jelenti, hogy ezt már csak telepítői jogosultsággal érhetjük el.
A telepítői menü eléréséhez a paradox.com oldalhoz való hozzáférés szükséges, mert a telepítői menü a paradox.com-hoz tartozó e-mail címet és jelszót kéri a belépéshez.
Javasoljuk ezt a regisztrációt – ha még nincs – mielőbb elvégezni, mert annak folyamatában manuális beavatkozás is történik, ami azt jelenti, hogy a regisztrációkat egyenként hagyják jóvá, vagy utasítják el kollégáink – munkaidőben. Emiatt például egy esti regisztráció legjobb esetben is csak másnapra válhat működőképessé.
A Paradox oldalán a regisztráció részeként meg kell adni azt a disztribútort, akivel kapcsolatban állunk: jelen esetben a „POWER SECURITY SYSTEMS LTD.” opciót kell választani. Erről a Power munkatársai értesítést kapnak a Paradoxtól, az elbírálás ekkor történik meg.
A jóváhagyás alapja egyébiránt kizárólag az, hogy a kérelmező rendelkezik-e érvényes regisztrációval a powerbizt.hu oldalon, illetve a Power Kft., vagy valamely viszonteladójának szerződött Partnere-e.
A legutóbbi frissítés óta az tapasztalható, hogy az Insite Gold-ban az „Új site létrehozása” gombra kattintva az alkalmazás azonnal átirányít a BlueEye-ba, amennyiben az telepítve van a telefonon. Ha nincs, akkor egy, az adott telefonos operációs rendszernek megfelelő linket dob fel, ahonnan a BlueEye letölthető.
Az átalakítás célja, hogy a telepítői funkciók kikerüljenek a végfelhasználó által is elérhető dimenzióból.
A változás nem érinti sem a szolgáltatás díját, sem a struktúráját, tehát a létező site-ok felvétele továbbra is lehetséges az Insite Gold-ban, ahogy azok használata is!
További kérdés esetén Paradoxos kollégáink állnak rendelkezésre.